Nagy tőzsdei eséssel és recesszióval riogat egy amerikai elemzőház
Komoly részvénypiaci korrekcióra számít az egyik Wall Street-i elemzőház, az S&P 500 index jelentős mértékű esésést jósolja a cég vezető piaci stratégája a 2020-as évre.
Komoly részvénypiaci korrekcióra számít az egyik Wall Street-i elemzőház, az S&P 500 index jelentős mértékű esésést jósolja a cég vezető piaci stratégája a 2020-as évre.
Az amerikai részvénypiacok nyitása óta enyhült az amerikai-iráni katonai konfliktussal kapcsolatos befektetői félelem, így hétfőn mérsékelt pluszban zártak a vezető részvényindexek, napon belül pedig látványosan süllyedt az olaj és az arany árfolyama.
Túl sok a jó hír, ez zavarja a Wells Fargo elemzőit, szerintük a hangulat nagyon gyorsan elromolhat.
Egyes olajipari cégek árfolyama szárnyalni kezdett az amerikai-iráni konfliktust követő (ma eddig 2,6%-os) olajáremelkedésnek köszönhetően, összességében azonban negatív a hatása a részvénypiacra még a szektoron belül is.
Elromlott a részvénypiaci hangulat, miután Egyesült Államok Iránhoz köthető célpontok ellen légicsapásokat hajtott végre Bagdadban. A légicsapások hírére az olaj ára nagyot emelkedett, az európai tőzsdék lejjebb kerültek pénteken, míg a tengerentúli részvényindexek is estek a pénteki piacnyitás után. A borús részvénypiaci hangulatban a magyar tőzsde mérsékelt eséssel zárta a pénteki kereskedést.
A csütörtöki piacnyitás után napon belül csúcsra kapaszkodott a Dow és az S&P500 is, az év első kereskedési napját új csúcson fejezték be az indexek.
Az irányadó európai részvényindexek emelkedtek csütörtökön, a piaci kommentárok szerint a hangulatot a kínai jegybank élénkítő intézkedése mellett az USA és Kína kereskedelmi megállapodásával kapcsolatos hírek is javították. A magyar tőzsde végül mérsékelt emelkedés után új csúcson zárt, míg a hazai blue chipek közül a Richter és a Mol teljesített a legjobban.
Év végére kissé elfáradtak az amerikai tőzsdék, tegnap is estek a fontosabb részvényindexek, és ma is kis mínuszban állnak.
Több tőzsde ma már zárva tart, az amerikai tőzsdéken viszont ma is folyik a kereskedés.
Az európai tőzsdék többsége eséssel fejezte be a hétfői kereskedést, és a délután folyamán az amerikai részvénypiacok is lefelé vették az irányt.
Igazi ünnepi hangulat uralkodott az amerikai tőzsdéken, ahol ma rövidített kereskedést tartottak.
50 százalékos esélyt ad egy részvénypiaci korrekciónak a Vanguard. A cég szerint a felerősödött várakozások és optimizmus beárazódott a részvényekbe, amely magában hordozza egy korrekciós hullám lehetőségét.
A vezető amerikai részvényindexek 20 százalék feletti emelkedést mutatnak 2019-ben, ekkora emelkedés után logikus lenne azt várni, hogy 2020 egészében esnek majd a tőzsdék, azonban a statisztikák alapján nagyobb valószínűséggel inkább további emelkedés jöhet.
Hatodik napja tartó emelkedés tört meg az amerikai tőkepiacokon: az S&P 500 és a Nasdaq rekordmagasra ugrott nap közben és a Dow Jones is sokáig emelkedett, de végül egyedül a Nasdaq tudott pluszban zárni.
Donald Trump a Twitteren írt arról, hogy közeleg egy nagy megállapodás a kínaiakkal a kereskedelmi háború kapcsán, a hírre pedig szárnyalni kezdtek az amerikai tőzsdék. Mindezt egy első fázisú megállapodás híre csak tetézte.
A szerdai Fed-kamatdöntés, illetve a csütörtöki brit előrehozott választások és EKB-döntés, valamint a vasárnap lejáró amerikai-kínai vámtarifa-határidő mind-mind olyan eseménykockázat, amely ma megállította az amerikai részvénypiacok elmúlt napokban látott emelkedését és mérsékelt csökkenés alakult ki zárásra.
Kitartott az erősödés az amerikai tőzsdéken a pénteki kereskedés végéig, a piaci kommentárok szerint az emelkedés hátterében a vártnál lényegesen kedvezőbb amerikai munkaerőpiaci adatok álltak elsősorban.
A Wall Street már elfelejtette a pénzügyi válságot, ami nagy luxus – véli Richard Rosso, az RIA Advisors pénzügyi tervezési részlegének vezetője. A szakértő most 10 tanácsot ad a befektetőknek ahhoz, hogy hogyan navigáljanak a jelenlegi részvénypiaci környezetben. Szerinte nem feltétlenül éri meg most a "buy and hold" stratégáit követni.
Nagyon jó évet zárhatnak 2019-ben a tőzsdék, amelyben nagy szerepe van Trump egójának összenövése a tőzsdékkel, valamint az amerikai jegybank monetáris fordulatának. Az online webináriumon áttekintjük, hogy hol állnak a hazai és nemzetközi tőzsdék, részvények, devizapiacok, valamint fel lehet tenni a Portfolio Trader elemzőjének a saját kérdéseket is.
Fájdalmasan hosszú az emelkedés a tőzsdéken 2009 márciusa óta, a 2008-as válságot követő mélypont óta nagyobb korrekció nélkül emelkednek a részvénypiacok.
Több mint 50-et számoltak fel.
Cikkünk folyamatosan frissül.
Ennek nem fognak örülni Kijevben.
Kijev leggyengébb egységeit találták meg az oroszok.
Most nem lennénk a bérlők helyében, de valós alternatíva venni?
És mi az a Trump-trade?
Hirsch Gábor IT biztonsági szakértőt kérdeztük a Checklistben.